SZURKOLJUNK AZ OLIMPIÁN MENŐ DARABOKBAN!
Már javában zajlanak az Olimpiai játékok, amit mindannyian izgatottan vártunk. Ez az esemény nem csupán a sport ünnepe, hanem egyben a nemzetek közötti barátság és összetartozás jelképe is.
A világ minden tájáról érkeznek sportolók, akik összemérik erejüket, tudásukat, kitartásukat, és mindenki előtt csak egy cél lebeg: a győzelem! Éppen ezért különösen fontos, hogy mi, magyarok együttes erővel támogassuk a kiválóságainkat!
Magyarország már számtalan kiemelkedő sportolót adott a világnak, akik mindig méltón képviselték hazánkat. Az idei Olimpián is számos olyan sportolóért izgulhatunk, akik éveken át keményen dolgoztak azért, hogy a legjobbak között versenyezhessenek.
Számukra óriási motivációt jelent, ha tudják, hogy mögöttük áll az egész nemzet. A lelkesítő szavak, a családi és baráti körök összefogása mind hozzájárulhat ahhoz, hogy versenyzőink még nagyobb lendülettel és önbizalommal lépjenek pályára.
Az pedig mindegy, hogy Párizsban drukkoltok, vagy otthon a kanapéról izgultok sportolóinkért, azt stílusosan is tehetitek! A DRK Hungary kollekciójában elegáns, nemzeti színű darabokat találtok. A melegítős szettektől, egészen a sortokon át, a baseball sapkákig, minden elérhető. Ráadásul gyermek kollekció is elérhető, így az egész család piros-fehér-zöldben követheti az Olimpia eseményeit.
Azonban ez nem volt elég, mert még egy újdonsággal is készültek. Idén debütált a futócipő kollekció, amiben szintén visszaköszönnek nemzetünk színei. Az új DORKO RUNIQUE futócipőt hosszútávfutásra tervezték, de a hétköznapokon is maximális komfortot tud biztosítani viselőjének.
De ha nem csak képeken szeretnétek látni a termékeket, gyertek el bevásárlóközpontunkba és térjetek be a Playersroom vagy a DRK üzletébe, ahol fel is tudjátok próbálni a kiszemelt darabokat!
S ha megvannak a szurkolói szettek, nincs más dolgunk, hogy legyünk ott gondolatban, szívben és lélekben! Adjunk nekik erőt és támogatást, hogy érezzék: nemcsak magukért, hanem egész Magyarországért versenyeznek!
Hajrá, magyarok! Szurkoljunk együtt, és legyünk büszkék arra, hogy ilyen kiváló sportolóink vannak!