KÁVÉ VAGY TEA? MELYIK JOBB AZ EGÉSZSÉGÜNK SZEMPONTJÁBÓL?

Sokaknak a reggel koffein nélkül olyan, int a nyár napsütés nélkül. A kávéban és a teában egyaránt megtaláljuk, de a vélemények megoszlanak arról, hogy melyiket érdemesebb fogyasztani.

 

A KÁVÉ

Fokozza a koncentrációt, csökkenti a fáradtságérzetet. Fejfájás esetén szokták javasolni a kávé fogyasztását, hiszen a koffein a vérbőségért is tesz. Továbbá kutatások igazolják, hogy a koffein gátolja a cukorbetegséget, valamint az  Alzheimer-kór megelőzésében is szerepe van. 

 

Azonban hangsúlyozni kell a mértékletes fogyasztást, illetve azt sem szabad elfelejteni, hogy ne folyadékpótlásra használjuk! 

 

A TEA

Mivel a teacserje tartalmaz koffeint is, hasonló hatása van, mint a kávénak. Azonban másképp hat. A teafűben kevesebb koffein van. Mivel a hatóanyag a csersavhoz kötődik az emberi szervezet nem képes teljes mértékben felvenni a teában lévő koffeint. Éppen ezért hatását lassabban fejti ki, de tovább tart. 

 

Mind a kávénak, mind a teának több fajtája van. A zöld tea rendkívül gazdag antioxidánsokban. Például csökkentheti a szív- és érrendeszeri megbetegedések kockázatát. A fekete tea pedig jótékony hatással van a vérkeringésre. 

 

Mindkettőnek megvannak az előnyei és mindegyiknek megvan a maga tábora. De ez íg van rendjén. 

Bármelyiket is fogyasztjuk, adjuk meg a módját! Egy finom kávénak vagy teának minden pillanatát ki kell élvezni, hiszen fogyasztásuk amolyan életérzés is. 

 

Abban pedig biztosak vagyunk, hogy a Coffeeshop Company kávézójában ezt az érzést kipróbálhatjátok! Kellemes környezetben fenséges italok várnak mindenkit! 

 

A bemutatott könyvek elérhetők a Líra könyvesboltban.