MIÉRT JÓ A JÓGA?

Manapság nagy népszerűségnek örvend a jóga. Egyre többen ismerik fel jótékony hatásait, ami a testnek és a léleknek is jó. MIndenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet, hiszen sokféle típus közül lehet választani. 

Ha nem szeretnél csoportos órákon részt venni, akkor neked ajánljuk Kino MacGregor Astanga jóga című könyvét. 

 

Azt tudni kell, hogy az astanga jóga az egyik legősibb indiai jógairányzat. Nyugaton a 60-as évek után vált egyre ismertebbé, manapság pedig az egyik legnépszerűbb jógairányzat. 

A könyvet az irányzat egyik legismertebb tanítója írta, aki amellett, hogy az astanga jóga történetét, hagyományait ismerteti, rátér az első sorozat részletes bemutatására, amelyet fotókkal is illusztrál. 

 

A leírások precízek, egyértelműek, azok számára is, akik még csak most ismerkednek az astangával. 

Anatómiai ismeretekkel kiegészített leírásai nagy segítséget jelenthetnek azoknak is, akik egy kicsit elmélyültebben szeretnének foglakozni a jógával. 

 

Ha ez még nem lenne elég, akkor még néhány érvet is felsorakoztatunk, hogy miért érdemes kipróbálnod, belevágnod a jógába: 

  • Az izmaidnak nagyobb lesz az ellenálló képessége. A gyorsabb, lendületesebb mozgásban is segít

 

  • Csökkenti a stresszt

 

  • Bizonyítottan teljesítménynövelő hatása van a jógának

 

  • Szintén kutatások igazolják, hogy a rendszeres jógázás kevesebb súlygyarapodást idéz elő függetlenül az étkezési szokásoktól

 

  • A statisztikák szerint a jógázók között 87%-kal kisebb az aránya a szív- és érrendszeri problémáknak és 30%-kal kevesebben kap fertőző betegségeket

 

  • Az alvászavarok enyhítésében is segít

 

  • A jóga kiszakít a rohanó mindennapokból. Meg tudja teremteni számodra a nyugalmat és a békét. 

 

A jóga rendkívül összetett mozgásforma és az egyetlen olyan, amit nemtől és kortól függetlenül bárki gyakorolhat!

 

Ami még jó hír, hogy nem kell össze-vissza menned, hogy minden szükséges kelléket megvegyél. Bevásárlóközpontunkban mindent megtalálsz, amire szükséged lehet. 

A könyvet a Libri könyvesboltban tudod megvásárolni, a jóga kellékeit pedig a Hervis és CA üzleteiben találod.